Ha szeretnél saját internetes honlapot készíteni, de még nem tudod hogyan, jó helyen jársz. A Webdiák.hu azért jött létre, hogy meggyőzze az érdeklődőket arról: ma már informatikai végzettség nélkül is lehet szép honlapokat készíteni. A legfontosabb ismereteket az Internetről beszerezve egy egyszerű weblapot már néhány nap időráfordítással el lehet készíteni, egy-két hét alatt pedig - ha tényleg komolyan rászánod az időd és energiád - annyi tudást összeszedhetsz, amivel egy egész csinos portált össze tudsz rakni.
2. HOGYAN MŰKÖDIK EGY HONLAP?
Az egyszerű honlap gyakorlatilag egy szépen megszerkesztett szöveges dokumentum. A fájl neve a weblapok esetében nem .doc-ra, hanem .html-re végződik, ebből a számítógép tudja, hogy böngésző programmal kell megnyissa (pl. Internet Explorer, vagy Firefox). Egy másik közös vonás a két dokumentumtípus közt, hogy a szövegszerkesztő programokhoz hasonlóan vannak weblapszerkesztő programok is, de erről majd később.
Statikus oldalak - a HTML-kód (HTML-nyelv)
A WEB világában a statikus honlaptípus a legegyszerűbb. Ez szöveget, esetleg képeket, táblázatokat tartalmaz. A szövegben linkek vannak, amelyekre kattintva további weblapokra léphetsz át. A statikus oldalak tartalma általában egy - a szerverre feltöltött - html dokumentumban van rögzítve. A HTML (angolul: HyperText Markup Language = hiperszöveges jelölőnyelv) arra szolgál, hogy egy egyszerű szöveges dokumentum formázásait beállítsuk. Az egyes szövegrészekre vonatkozó utasítások a következő formátumban jelennek meg:
Stíluslapok - a CSS kód
A CSS kód elsajátítása komoly lépés egy profi honlap elkészítése felé. A CSS előnye, hogy külön kezeli a külcsínt meghatározó formázásokat a szöveges tartalmat rögzítő HTML-kódtól, így a HTML-dokumentumot nem kell annyira teletűzdelni rengeteg, gyakran ismétlődő formázási elemmel. Korábban, a CSS bevezetése előtt a dokumentumok megjelenését meghatározó elemek a HTML kódon belül voltak - a betűtípusok, színek, háttér stílusok, elrendezések, dobozok, keretek és méretek külön meg voltak adva. A CSS használatával a webfejlesztők ezeket az információkat áthelyezhetik a stíluslapra, így a HTML kód egyszerűbb, világosabb lesz. (Stíluslap, angolul CSS = Cascaded Style Sheet.) A HTML dokumentumok kisebbé válnak, a lapok letöltési sebessége is javulhat.
Dinamikus oldalak - Javascript és PHP programozás, MySQL
A statikus honlapok tartalma csak akkor változik meg, ha eltávolítod az adott html-dokumentumot és helyette másikat töltesz fel a szerverre. Viszont ha láttál már olyan honlapot, amelyen pl. fórum rovat működött, már tudod is, milyen egy dinamikus weblap. Dinamikus, tehát változékony. Persze a fórum csak egy példa volt, a dinamikus lapok sokkal többet tudnak ennél. A dinamikus oldalak működéséhez már háttérben futó programok és legtöbbször önálló adatbázisok is szükségesek
3. HONLAPKÉSZÍTÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK ÉS INTERNETES FORRÁSOK
Ha nincs kedved oldalakon keresztül HTML és CSS kódokat írni, itt a segítség: használhatsz html szerkesztő programot, letölthetsz az internetről CSS-sablonokat, sőt, működőképes dinamikus honlapok is rendelkezésre állnak a weben.
HTML-szerkesztő programok és CSS-sablonok (weblapsablonok)
HTML-szerkesztők
A szövegszerkesztő programokhoz hasonlóan, amelyekkel dokumentumok szövegeit készítheted el, léteznek HTML-szerkesztők - ezek a weblapok megírásában segítenek. Ha a gépeden a Windows csomag tartalmaz Microsoft FrontPage-t, azzal is érdemes próbálkozni, de vannak nagyon jó ingyenes programok is, (pl. NVU). Nem gyakran, de előfordulhat, hogy a szerkesztő programmal nem tudod elérni pontosan azt az eredményt, amit szeretnél (pl. a sorközöket nem sikerül precízen beállítani, vagy elállítódnak a többi oldalra, vagy képfájlokra mutató linkek). Ekkor veheted elő a html-ről korábban szerzett tudásod és kézzel belejavíthatsz a fájlba.
Tartalomkezelő rendszerek (CMS-ek) és fórumprogramok
A php-ről szóló részben már írtuk, hogy az Internetről dinamikus honlapokat is lehet ingyenesen letölteni. Megpróbálkozhatsz pl. egy egyszerűbb fórummal, amelyet letöltés után akár néhány perc alatt elhelyezhetsz egy ingyenes tárhelyen, és már működik is a fórum, amelynek te vagy az adminisztrátora!
Vannak persze ennél összetettebb, un. tartalomkezelő rendszerek is (angolul CMS=Content Management System). A Webdiák.hu például egy Drupal nevű tartalomkezelőn fut. Ezen a honlapon most nincs bekapcsolva a Drupal minden funkciója, de egy tartalomkezelőn az erre feljogosított felhasználók cikkeket, hozzászólásokat írhatnak, szavazásokat kezdeményezhetnek, könyvet írhatnak (ahogy itt is), fórumokat és még sok mindent hozhatnak létre.
4. A HONLAPOD ÜZEMBEHELYEZÉSE
Ebben a részben arról olvashatsz, hogyan töltheted fel az elkészített honlapodat a szerverre.
A szerver kiválasztása, domain regisztráció
Fizetős és ingyenes tárhelyek
Manapság rendkívül olcsón lehet tárhelyet bérelni, sőt, sok ingyenes tárhely is működik már.
A legkönnyebb helyzetben akkor vagy, ha egy statikus honlapod van. Ilyenkor a fizetős tárhelyeken a legolcsóbb csomag is megfelelő lesz - ez általában nem drágább havi 500-1000 Ft-nál. Szolgáltatótól függően a csomagban szerepelhet saját e-mail cím, illetve egy domain név fenntartása is. (A legolcsóbb csomagoknál a domain regisztrációért általában külön kell fizetni.)
A fájlok feltöltése a szerverre
Ha már megnézegetted egy honlapsablon felépítését, láttad, hogy nagyjából milyen fájlok kellenek egy átlagos statikus honlaphoz. Általában a gyökérkönyvtárban van az index.html fájl (a honlap kezdőlapja) és a többi html fájl (a többi oldal). Profibb honlapok esetében itt van a css fájl is. A honlap által megjelenített képi elemeket általában külön alkönyvtárban helyezik el a programozók. Mint korábban említettük, a html és css kódok nem tartalmaznak képi elemeket, csak hivatkozások vannak a kódban arra, hogy a böngésző az adott képi elemet melyik könyvtárban, milyen néven találja.
Néhány tanács a honlap véglegesítéséhez
Mikor a saját gépeden megtervezed a honlapod, gondolj arra, hogy a művedet az olvasók jelentős része más képernyőfelbontással, esetleg más böngészőprogrammal fogja olvasni, mint te. Ha kész vagy a honlapoddal, célszerű megnézni mindkét nagy böngészővel (Explorer és Firefox), illetve elmenni a barátaidhoz, vagy internetkávézóba, hogy más képernyőfelbontással, színfelbontással is láthasd.
5. A HONLAPOD ÜZEMELTETÉSE
Ha érdekel, hogy a holapod létrehozása után azt hányan látogatják, esetleg milyen helyekről, IP-címekről vannak látogatóid, érdemes megfigyelni az erre vonatkozó adatokat. A látogatotság növelésére is léteznek különféle módszerek.
A látogatók számának mérése, a látogatottság növelése
A látogatottság mérése Ha elhelyezed a honlapod egy tárhelyen, szolgáltatók lehetővé szoktak tenni, hogy látogatottsági statisztikát olvashass az oldaladról. Gyakran az ingyenes szolgáltatóknál is van erre lehetőség. A statisztikákból nyomon követheted a látogatók számának alakulását, azt, hogy közülük hányan jöttek úgy az oldaladra, hogy egy másik honlapon levő linkre kattintottak, illetve kik jöttek keresőmotorok közvetítésével. A statisztikák általában azt is megmutatják, hogy milyen szavak begépelése után küldte hozzád a látogatókat az adott kereső (általában a Google). Érdemes megfigyelni azt is, hogy a látogatóid általában milyen böngészőt, illetve képernyőfelbontást használnak - célszerű ellenőrizni, hogy az oldalad jól mutat-e a legnagyobb számban használt böngészőkkel és képernyőfelbontásokkal.
Keresőoptimalizálás (SEO)
A látogatók száma a korábbiakhoz képest akár több nagyságrenddel is emelkedhet, ha a lapod előkelő helyre kerül az internetes keresőkben. A magyar honlapokra elsősorban a Google hoz látogatókat. Mivel a kereskedelmi célú honlapoknak komoly érdekük fűződik a látogatószám magasan tartásához, kialakult az un. keresőoptimalizálás tudománya (angolul Search Engine Optimization = SEO).